iii.

 Louis szereti Zaynt, azonban kibaszottul utálja a kis intézkedéseit. Szóval, amikor véglegesen leesett neki, hogy éppen végzett az egész szobája kitakarításával, egy teljesen láthatatlan okból, nem kívánt mást, csak beütni a fejét és felgyújtani magát egy kis tűzzel, de tök mindegy, már túl késő volt ahhoz, hogy visszaforduljon, és azokat az értékes órákat "A kifutó"* nézésével töltse, vagy éppen a farkának kiverésével.
 Szóval jelenleg egy olyan rövidujjút húzott magára, amely pontosan olyan szagot árasztott ki magából, mintha nem lett volna kimosva, mióta csak először megvette, és egy olyan pár zoknit még, amely sáros csíkokkal díszített a sarkainál. Habár nem igazán érdekelte mindez, mert minden energiája a totál semmire ment el, és túlságosan szeszélyes volt, hogy tűrhető megjelenéssel foglalkozzon -- vagy szaggal.
 Egy könnyed kopogás hallatszott az ajtónál, amíg Louis felhúzta a másik pár Vans cipőjét is. Káromkodás hagyta el a száját, és a bejárati ajtó kilincséért nyúlt, hogy kinyissa és megpillantson egy zavarodott Harryt, ahogy lenézett rá így. Louis csak megrázta a fejét, kiegyenesedett, és óvatosan kilökte a fiút az ajtón, mielőtt be is zárta volna azt maga mögött.
-- Igen, szóval a helyzet az... -- kezdett bele Louis, és felkapta teleszkópját a talajról, amelyet percekkel ezelőtt rakott össze ott. -- Kiderült, hogy a lakótársam és egyben a legjobb haverom kedvel egy srácot, és történetesen ez a srác szintén kedveli a lakótársamat, úgy, hogy még el sem mondta nekem, hogy megtetszett neki valaki, aki méghozzá Li -- mutogatott a levegőben. -- Szóval úgy néz ki, azt tervezgette, hogy kirúg engem erre az éjszakára. Hülyeség, tudom -- fújta ki Louis hangosan a levegőt, és lehajolt, hogy megkösse a cipőfűzőjét. -- Szóval rendben van, ha inkább átmegyünk hozzád?

 Harry egy szoros, fekete farmerbe és egy édes egyetemi pulcsiba öltözött, a göndör tincsei pedig vissza voltak fogva egy még édesebb hajpánttal, ahelyett, hogy a homlokát söpörték volna. Az orcái piroslottak, és a könyvét szorította a mellkasához, teleszkópja a gyönyörű, széles vállairól lógott le. Louis hirtelen rosszul érezte magát, amiért ezt az édes srácot arra késztette, hogy idesétáljon hozzá mindezekkel, csakis azért, hogy vissza kelljen sétálnia velük.
Még rosszabbul érezte magát, amikor Harry összeráncolta a homlokát, és lesütötte a szemeit.
-- Öhm, én nem igazán...
Louis realizálta, mennyire bunkó is, ezért felsóhajtott:
-- Hé, mit szólsz ehhez: én cipelek mindent, rendben? Mert te idáig elsétáltál, és én egy szar ember vagyok... És rendben, hadd vegyem ezt el! -- nyúlt felé Louis, majd elvette Harry táskáját a teleszkópjával, felcsúsztatva arra a vállára, ahol a sajátja is tartózkodott.
 Harry megpróbált ellenkezni, de Louis már a tankönyveit is elvette, így Harry ottmaradt állva a semmivel, csupán a nyamvadt pulcsijában, amely jobban nézett ki rajta, mint kellett volna. Louis ténylegesen úgy gondolta, hogy Harry igazán szép, őszintén, habár elsöpörte ezeket a gondolatokat, mélyen az agya hátsó végébe.
-- Nem, tényleg, ez teljesen rendben van. Nem laksz olyan messze, ugye? -- mosolygott lágyan, mindenféle ok nélkül.
Harry újra elpirult, majd lenézett. Talpaival enyhén toporgott, és Louis érezte, ahogyan torkán felcsúszik az idegesség égető érzése. Hiszen miközben ő fogta azt a sok holmit, a fiú csak állt ott, csinosan nézett ki, és a francba is; valószínűleg szüksége lesz hátműtétre később, vagy valami.
-- Öhm, esetleg, talán, mégse mennénk hozzám, és izé, csinálnánk ezt a szabadban vagy valami?
Louis kibaszottul elbizonytalanodott ettől:
-- Öhm, mi?
-- Izé, nem tudom, én csak...
-- Harry, hideg van, késő, és nekünk eléggé szükségünk van a fényre. Mi olyan nagy dolog lenne abban, ha hozzád mennénk? -- Ugyancsak nem úgy értette és akarta, ahogyan azt élesen sikerült kimondania, mert hirtelen Harry vett egy mély lélegzetet, és Louis egy seggfejnek érezte magát újra egészen.
 Egyszerűen csak nem volt hozzászokva az érzékeny emberekhez, leginkább olyasfajtákhoz szokott, akik olyan hangos és szarkasztikus köcsögök, amilyen önmaga is.
-- Hé, hé -- sóhajtott fel, óvatosan leengedte a cuccokat kezében, és a fiú felé nyúlt. Ugyanilyen óvatosan végigfuttatta kezét vállain, és a kellemes érzés egy furcsa fajtája söpört végig Louis testén. -- Tényleg nagyon sajnálom, oké? -- mondta lágyan. -- Nem vagyok rád dühös vagy ilyenek, én csak ideges vagyok, mert az egész napomat azzal töltöttem, hogy kitakarítsam a szobámat neked, és mindez a semmiért történt, tudod?
-- Ne-nem rólad van szó. Csak... -- rázta meg Harry a fejét, illetve hátrébb lépett Louistól, szóval nem tudott hozzáérni többet. -- Ha a házamba megyünk, meg kell ígérned, hogy nem nevetsz ki vagy bármi más.
Louis zavarodottan pillantott rá, viszont ennek ellenére bólintott egyet:
-- Megígérem, Harry.

 Harry szintén bólogatott, egy újabb nehéz levegővétellel, miközben szemeivel a folyosón nézett végig. Döntést hozva lehajolt, megragadta a táskái fülét, de Louis rögtön megállította őt.
-- Hé! Azt mondtam, hogy viszem ezeket. -- Harry elvörösödött, és arrébb húzódott. Egy halk, meglepődött kuncogást hallatott.
Louis felhúzott szemöldökkel ajándékozta meg, felegyenesedett és elmosolyodott, amikor Harry lefagyott és orcái kezdtek rózsaszínűvé átváltozni.
-- Cuki -- mormogta Louis, figyelve, miképp változik még ragyogóbb vörössé Harry. -- Na, merre indultunk?

*

 Csend volt, és Harry mellette haladt, miközben az ujjaival játszott, illetve ajkait harapdálta. Louis szinte látta felfestetten az "ideges" szót rajta, miként a lila szín elegánsan dominált rövidre vágott körmein.
 Louis azon kapta magát, hogy a fiú kezét meg akarja fogni és megszorítani nyugtatás céljából -- hogy egyszerűen csak minden rendben van.
Amikor a fiú a lakásához ment kinyitni az ajtaját, csupán remegő kézzel tudott próbálkozni, még a kulcsot sem találta be a kulcslyukba.
Louis felsóhajtott, óvatosan megfogta Harry kezét a sajátjával. Észrevette, hogy a fiú megrezzen az érintéstől, de ő ezt ignorálta:
-- Haver... Drága, nyugodj le, rendben? Minden oké.
 Louis az ajtóhoz emelte a kulcsot, és Harry csak pislogott, lassan bólintott, ahogyan ott zengett közöttük az a kis kattanó hang. Gyorsan beszívta a levegőt, elnézett, mielőtt lassan kinyitotta volna az ajtót, és Louis keze kicsusszant a sajátja közül. Louist előre engedte, aztán botladozva, de felkapcsolta a villanyt.
 Louis nemigen tudta, mire számított, habár ő soha sem tudja igazán bárminél is.
Fehéres képkeretek takarták el a falat, amely lágy rózsaszínnel volt lefestve, kis díszlámpák lógtak le lágyan, ahonnan körbeszínezte fényével a szobát, összeolvadva a lágy sárgájával a falak babapinkjével. A kanapé egy nagyon világos rózsaszínben pompázott, ami egy majdnem fehérbe torkollott, és úgy nézett ki, hogy rendes árat ért meg. Puha, rózsaszín -- meglepő módon --, csipkével teli párnákkal díszített, és egy sötétebb színű: lila szőnyeg hevert a padlón. Csinos, de átlagos, és Louis majdnem jobban elgondolkozott azon, Harrynek hogyan volt meg mindez a sok világos és tiszta bútora, ahelyett, hogy miért birtokolhatta őket.
 Ha bármi, akkor ez mind, ami Louist arra késztette, hogy elvigye a kocsiját alaposan lemosatni.
Harry nem igazán találkozott Louis szemeivel, miközben elvezette egy másik helyiségbe:
-- Öhm, van egy erkélyem a szobámban. Szóval, ja -- pirult el.
Az említett helyiség inkább lágy fehérrel volt lefestve, mint rózsaszínnel, ahogyan az eddig látott helyiségek. Több díszlámpa világítása lengte körbe a falakat, és csalogatta a hamisságával, amely arcszesszel, tisztítókkal és néhány kósza körömlakkal teltek. A menta színnel bevont ágya hihetetlenül puhának és bolyhosnak nézett ki; a fehér, szúnyoghálószerű anyag függőleges lógott le a plafonról az ágytámlája köré. A falra csavarozott polcokon körömlakkok sorokban álltak, a giccses parfümökkel és különböző dezodorokkal együtt. Virágkoszorúk apró gombostűkről lógtak le, és csillogó lekváros üvegek, más és más rózsaszín, illetve lila árnyalatban hevertek, ennek következményeként zavargatva a könyvek és virágokkal teli vázák világát mellettük, szintén a polcokon. A csipkés függönyök kötötten húzódtak vissza, kontrasztba hozva a jelenlegi sötét égboltot. A szoba édes illatot árasztott magából, és Louis csupán tippelni tudot egy feltevésére; miszerint mindez azért lehetséges, mert ott volt több, gyújtatlan vagy félig megégett gyertya a szoba minden egyes táján.
 Összességében a szoba nagyon édesnek és kifinomultnak hatott, és Louis visszagondolt arra az időre, amikor Lottie megmutatta neki az álom-szobáját egy magazin katalógusában.
Habár ez ténylegesen beleillett a képbe. A fiú festi a körmét, szóval Louis úgy gondolta, amikor ott állt, hogy ez az egész nem is igazán meglepő. Első pillantásra nem számít az ember egy mélyhangú és magas fiútól, hogy ennyire oda lenne a nőies dolgokért, de most, hogy Louis eltöltött vele egy kis időt, ez úgy nézett ki, hogy egyszerűen csak ráillik, még ha ő egy fiú is.

Hiszen ő egy fiú, nemde?

 Visszagondolt arra, amikor Liam kioktatta a nemekről és szexualitásról: mennyi különböző fajta kombinációja van, amivel az emberek azonosulnak vagy mutatkoznak. Louisnak még mindig teljesen, kissé furcsa, vagy talán egy jobb szó lenne erre; hogy idegen, csakis mert még soha sem találkozott olyasvalakivel, aki nem úgy viselkedett volna, amilyen nemben megszületett. És ha őmaga bűnös lett volna ebben, soha sem realizálta.
 Csukva tartotta a száját minden futógondolata ellenére a fejében, és óvatosan elhelyezte a cuccokat -- amiket eddigi idő alatt hordozott -- a fapadlóra.
Figyelte eközben, hogyan bújik ki Harry a cipőjéből, és kezdi el levenni a zokniját is, mielőtt lefagyott volna:
-- Az... Öhm... Az rendben van, ha leveszem a zoknimat?
Louis pislogott, szemöldökeit összehúzta.
-- Igen, csináld csak, haver -- mondta ki egy kissé kínosan. -- Nincs semmiféle lábfétisem -- viccelődött, hogy javítson a hangulaton.
Harry beharapta az ajkait, hogy megállítsa magát a nevetésben, de a gödröcskéi totálisan elárulták, és Louis lehetséges, hogy kis részben cukinak vélte őket, tényleg. Szóval őmaga is elmosolyodott, figyelve, ahogyan a másik lépéseket tesz, szóval az ágyán ülhet keresztbe tett lábakkal és hezitáló mosollyal az arcán.
 Louis követte, a matrac szélére ült le.
-- Szóval izé -- akadt meg Louis, hiszen jól megválogatta a szavait. -- Szeretnél egy lány lenni, vagy hasonló? -- Sokatmondó.
Harry aprót köhintett, miközben magához vette az egyik puha és menta párnáját, és annak sarkait piszkálgatta.
-- Nem -- válaszolta halkan és egyszerűen.
-- Akkor miért van neked meg mindez? -- emelte fel Louis a karjait magasba, a másik szobájára utalva. Tudta, ha Liam ott tartózkodna, valószínűleg pofonvágta volna őt ezért.
Harry felsóhajtott:
-- Szeretek fiú lenni. Én csak... Kedvelem szép fiúnak érezni magamat.
-- Tudod -- kezdte Louis, majdhogynem bátortalanul. -- Nincs szükséged minderre, hogy szép legyél. -- Harry felnézett rá, szemei kigúvadtak, orcái rózsaszínek. -- Mert, úgy értem, te szép vagy. Mondhatni, röhejesen szép, és ezek nélkül a cuccok nélkül is még mindig az lennél.
 Beharapta az alsó ajkát, miután kimondta. Pusztán kis mértékben összezavarodott -- nem pontosan értette, miért gondolta úgy Harry, hogy szüksége van más dolgokra, hogy széppé tegyék, különösen amikor ennyire titokzatos ezekkel kapcsolatban. Persze, Louisnak megvan a maga önszeretet-rituáléja, mint például, hogy titokban szeret habfürdőket venni, miközben Mariah Carey lágyan szól a háttérben, de nem tehetett róla: kissé úgy érezte, ez nem Harrynek való. Az ő tommo-megérzése azt súgta neki, hogy emögött sokkal több rejtőzik.
 Harry lesütötte a szemét, mialatt a még mindig nyúzott párnának széleit piszkálta. Mosolygott habár, és Louis örült ennek.
-- Én csak szeretem, tudod? Jól érzem magam tőle.
Louis mesterkélten mosolygott (vigyorgott), figyelve a szégyenlős fiút.
-- Megértem -- szólalt meg végül, még ha úgy érezte, mégsem értette igazán az egészet. -- Ez nagyon kedves.
-- Így véled? -- kérdezte, majd túl nagy lelkesedéssel felnézett, viszont Louisnak ez tetszett. Szerette a tényt, hogy képes megállapítani, Harry miképp próbálta visszafogni egy mosolyát, amely nyilvánvalóan próbált szétterjedni rajta.

 Mikor végül egy óriási vigyor jelent meg Harry arcán, Louis nem tudott ellenállni a kísértésnek az iránt, hogy előre nyúljon, és a fiú egyik gödröcskéjét megbökje, szóval éppen ezt tette, csakhogy a fiú orcája olyan pinkké változott, amely illett a körülöttük lévő tárgyakhoz, még a szemei is kidülledtek.

*

 Gyorsan dolgoztak együtt. Lejegyzetelték a csillagneveket és csillagképeket, illetve szimplán mesebelien rajzolták le őket. Harryt nem nehéz nevetésre késztetni, vagy éppen pirulásra, és Louis ki is használta ezt, mindig csinált valamit, ami miatt a fiú egy óriási és hangos nevetésben fakadt ki.
És mindennek a közepén Louis észrevette Harry lábujjkörmeit, amelyek éppen ugyanolyan színnel festettek, mint a kézujjai; hogy a kuncogásai szelídek; és hogy a kézírása gömbölyded. És hát, Louis azon találta folyamatosan magát, hogy sodródik. Sodródott egy olyan irányba, ahol hirtelen nagyon szeretett volna begubózni meleg takarókba, forróteát inni, s elmosódó gyertyákat ragyogni körülöttük -- és szerette volna, ha mindeközben Harry mellette lehetne.

( Ebben a pillanatban Louis képes volt végre megtalálni a Szaturnuszt teleszkópjával és planiszférjével. Izgatottan kezdett fel-aláugrándozni, miközben a teleszkópján tartotta a szemeit, Harrynek jelzett a kezével.
-- Harry! Harry! Nézd! -- És Harry csupán annyit tett, hogy gyengéden Louis ujjai köré helyezte a sajátjait, és óvatosan elhúzta a másik fejét, csakhogy beszorítsa oda az övét is. Louis lassan lenyugodott: érezte, miképp olvad el teste az érintése alatt. Nem tudta, hogy lélegzik-e, ahogyan érezte magát elpuhulni -- egy gyengéd melegség járta körbe a testét, rózsaszín és piros színbe bújtatva őt. A szíve úgy kezdett el összevissza hánykódni, mint a cipők a szárítóban; az orcái égtek, és Harrynek eper és uborka illata volt.
Maga a fiú egyszerűen csak olyan udvarias, és Louis képes volt érezni a bizonytalan érzést magában egyre inkább növekedni mindenhol; plusz a tény, hogy ő valószínűleg úgy bűzlött, mint Zayn cigaretta füstje és B.O., és ki tudja, lehet, hogy ezt a pólóját használta ahhoz, hogy letörölje a spermáját magáról, csak még nem látta annak foltját. Ő próbálta magának bemesélni, hogy az egyetlen ok, amiért Harry ennyire szédelgőssé tette, az az, merthogy nem volt hozzászokva mindehhez a cucchoz, amely Harry személyével együtt járt. Zaynhez, Liamhez és Niallhöz volt hozzászokva; és a srácokhoz, akiknek nevére nem emlékezett reggelre.
Ő arra reagált, milyen rendellenes hallani Harry mély hangját és érezni a lágy érintését, ez minden.)

 Mielőtt észrevették volna, este tíz lett, és becsukták tankönyveiket, úgy döntöttek, hogy a héten később kezdik el kivágni a többit.
 Jelenleg mindketten Harry fodros ágyán ültek, Harry ujja végigrajzolta a mintákat paplanján és Louis Niallnek írt üzenetet. Niallnek, aki még mindig nem válaszolt neki, azzal illetően, hogy rendben lenne-e az, ha nála maradna éjszakára.
-- Köszönöm. -- Ez gyengéden hangzott, az édes levegőben lógott, Louist arra kényszerítve, hogy felnézzen.
-- Mit?
-- Amiért, izé, nem nevettél ki vagy ilyesmi.
Louis elmosolyodott, megpaskolta Harry kezét.
-- Nincs szükség újra megköszönnöd nekem ehhez hasonlót, mert nem mintha kész kínszenvedés lett volna vagy bármi, hogy ne nevessek - jelentette ki nyugtatólagosan. -- Ez kissé más nekem, de egyben kedves is.
Harry szerényen bólintott:
-- Ugye nem mondod el senkinek? Mármint, te vagy az első ember, aki átjött ide, szóval...
-- Ne aggódj, Göndör -- nyugtatta meg egy mosollyal együtt, majd visszatekintett a telefonjára. Sok mindent szeretett volna kérdezni Harrytől, csak fogalma sem volt, hogyan tegye.
Harry enyhén köhintett egyet, mosolygott:
-- A barátaid randija jól megy?
Louis vállat vont:
-- Nem tudom, és az igazat megvallva, nem akarom tudni -- mosolygott negédesen. -- Csak azt figyelem, hogy egy másik barátom válaszolt-e már arról, hogy maradhatok-e nála, mert én határozottan nem akarok megzavarni semmit sem nálunk.
Harry bólintott, és lenézett:
-- Öhm, ha szeretnél, maradhatsz itt -- vonta össze a szemöldökeit. -- Mármint... Ha a barátod nem válaszol, vagy ha egyszerűen szeretnél itt maradni.  Ne-nem bánnám -- harapta be alsó ajkát, a takaróját piszgálgatta.
Louis megpuhult, és szeretettel mosolygott. Kétség sem fért hozzá, hogy ez a fiú arany szívvel rendelkezik.
-- Csupán, ha biztos vagy benne -- válaszolt, hangja óvatos és gyengéd volt.
Harry rögtön felpillantott, szemei ragyogtak, ahogyan megrázta a fejét, Louist arra késztetve, hogy a legnagyobb vigyorgástól repedjen szét elragadtatásában.
-- Rendben, szuper.
-- Tudok magunknak készíteni egy kis ételt is -- jelentette ki Harry izgatottan, visszafogta egy vigyorgását.
Louis összezavarodottan nézett rá, mindamellett egy mosollyal, és Harry sajátja meginogott kissé, ahogyan pirossá hevült.
-- Bocsi, csak még soha senki, tudod, nem volt nálam vagy ilyenek.
-- Épp ideköltöztél vagy mi? -- kíváncsiskodott Louis, majd Niallnek egy "tök mindegy"-et üzent, és kikapcsolta a telefonját.
-- Öhm, nem. Pusztán nem szereztem barátokat, azt hiszem? -- Harry halkabbá vált, ahogyan ezt kimondta, szemei a paplanra tévedtek, de nem engedte a mosolyát elhagyni az arcáról.
-- Ó -- mindez, ami elhagyta Louis ajkait.
-- Igen, mármint ott volt az a srác, de... -- gyötörte Harry az ujjait. -- Ott volt, de, öhm -- szakította félbe Harry saját magát, fejét megrázta. -- Mindegy -- jelentette ki végül, miközben szemöldökeit összehúzta.

 Louis látta. Látta, és képes volt hallani abban a kis leheletnyi szomorúságban és összetörtségben, amely belőle áradt: a beszédéből; tudta, hogy van valami több Harryben, és még csak el sem kezdte súrolni a külcsínt. Már akkor tudta, mikor még meg sem történt.

(El lesz csavarva a feje rendesen.)

(Tudta, hogy már elég mélyen és meglehetősen benne van, és ezzel együtt talán mégsem.)

 Az ajkait rágcsálta, azt várta, mikor látja meg Harryt bármi többet mondani, és amikor ezt nem tette meg, előrenyúlt és ujjaival végigsimította ujjperceit. Harry felpillantott, és a szemöldökei között egy vonal volt, illetve egy harapás az ajkán. Louis tudta, hogy kezdi érezni azt a fajta érzés, amely akkor jelenik meg, amikor valaki bunkó a kishugaival; azt az ismerős egyvelegét a dühnek és védelmezés kényszerének.
 Felajánlott Harrynek egy újabb, gyengéd mosolyt, és azt kérdezte:
-- Mit szólsz ahhoz a kajához, hm? Tudod, mióta mindenhova magaddal szoktad cipelni azt az epres tejet, nem is vágyok másra.

Harry mosolya még a világnál is többet ért.

( Harry kis teaszendvicseket készített, szívalakúvá vágta őket, párosítva foltnélküli, epres tejjel teli poharakkal. Videóklippeket nézegettek Harry laptopján, és énekesekről, illetve bandákról vitáztak:
-- A punk rock ezerszer jobb, bocs.
-- Mi, nem. Indie ze...
-- Hipster zene. Az hipster zene.
-- A felirat szószerint azt írja, hogy Ind...
-- Hipster.

 Harry egy állandó kaleidoszkópja a pirulásnak és a nevetésnek, és Louis volt az, aki képes mindezt megtörténté tenni.
 Amikor Louis Harry fürdőszobáját használta, észrevette, hogy puha, pink törölközőket és vattacukor gyertyákat is birtokol. Különböző testradírok sora és sora sorakozott a zuhanyzóban, egészen elnyúlva a pult sarkáig. A kis fémkuka több szappannal volt tele, s Louis valamennyire furcsának találta mindezt -- furcsábbnak, mint minden mást, amely Harryt alkotja --, de akképp döntött, hogy nem fog a mélyére nézni -- túlgondolni.

 Harry odaadta az ágyát, és a kanapé mellett döntött. Louis nem tervezte, hogy Harry párnájának illatára ragadja el az álom, de képtelen volt megfordulni, és a hátára feküdni. )

*Televíziós valóságshow-sorozat.