i.

 

  Louis az asztalon akképp alkotott egy dallamot, hogy ujjaival a zene ütemére mozogjanak, amelyre táncolni nem táncolhatott akkor. Körbetekintett a hangos és pazar ebédlőben egyszer, s kétszer is, hátha valamelyik haverja már megérkezett az előző órájukról.
 Felsóhajtott, amikor még mindig semmilyen ismerős arcot nem látott, és azzal folytatta az idejének eltöltését, hogy hátát a háttámlának támasztotta a kemény, kényelmetlen székben, miközben karjait mellkasán összekulcsolta, lábait kinyújtóztatta. Az egyik fekete Vans cipőfűzője nem volt megkötve, de túlságosan lusta volt ahhoz, hogy lehajoljon és újrakösse. Kisöpörte az arcába lógó haját, és az ajtók felé nézett, de mindhiába.
 Egy szemforgatással a kis szálakat kezdte el piszkálni az új, fehér, egy banda lógójával ellátott pólójának végéről. Öt dollárért vette egy egyértelműen túlfizetett, használt ruhaboltban, de tényleg, nem panaszkodhatott. A nyári munkája fuccsba ment, szóval nincs sok pénze az egyetem kezdetekor, miután megvette az összes tankönyvet, amelyre az első félévben szüksége lehet -- amelyeket valószínűleg fele annyira sem fogja használni, mint ahogyan a professzor mondja nekik, hogy szükséges. Szóval a túlfizetett banda pólók jobbak, mint egy vadiúj, amely háromszor annyiba kerül - talán többe is -- mint ennek az ára. (Logisztika. Logisztika.)

 Ó hát. Ez van.

 Újra visszanézett az ebédlőajtók felé, csupán azért, hogy a következő percekben felriadjon egy mély köhintésre, és egy "Elnézést?"-re.

  Megint előrefordult, azután felnézett, hogy pillantása találkozzon egy magas – igazán fitt – fiúval; csokoládé barna, göndör fürtökkel, amelyek a homloka közepét és egyben tejfehér bőrét söpörték. Az ajkai egy apró, kérdő mosolyba kunkorodtak fel, testét egy fehér póló fedte, amely egy-egy finomnak tűnő kulcscsontot emelt ki; a szoros, fekete farmere pedig karcsú combjait ölelte át. Egyetlenegy gondolat futott csupán át Louis fejében: Dögös. Dögös. Dögös.

 Pislogott, köhintett egyet, hogy hangját helyreállítsa, majd felült kissé:
-- Mit szeretnél, haver? -- A fiú erre elpirult, lenézett egy pillanatra, mintha újragondolta volna, mit is fog mondani, mielőtt félénken kérdezett volna válasz gyanánt.
-- Nem bánod, ha leülök ide? Nincs más hely.
Louis megajándékozta egy flörtölős mosollyal, és a kezét használva rámutatott az üres asztalra:
-- Csak nyugodtan.
A fiú újra elpirult, lenézett az asztalra, miközben leült.
-- Köszönöm -- mondta.
  Louis visszanézett, leellenőrizte, hogy a haverjai itt vannak-e. Ez egy ideges szokásnak számít nála; és amikor látta, hogy ugyancsak nincsenek sehol, visszafordult. Figyelte, ahogyan a srác kivesz egy tiszta üveget, amely tele volt töltve valamiféle rózsaszín itallal, és az valamennyire hasonlított a Pepto Bismolra*.
-- Mi az? -- mindenféle teketória nélkül kérdezett rá, és figyelte ahogyan a fiú felnéz, miután kikerekedett szemekkel kissé megriadt.
-- Ó, öhm. Ez epres tej. -- Louis halkan felnevetett.
-- Epres tej? Nem ittam olyat körülbelül, olyan, öt éves korom óta valószínűleg.
 A fiú arca kimelegedett egy mély vörös színbe, nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de végül annyiban hagyta, és összecsukta ajkait. Ez volt az a pillanat, amikor Louis észrevette, hogy a srác ujjai az üvegen egy dallamot kezdenek el játszani, ahogyan ő is korábban tette azt az asztalon. A körmei egy halvány menta színben pompáztak, amely tény majdhogynem észrevehetetlen volt a fiú krémes bőre mellett. Louis kissé szédülni érezte magát, mintha az agya nem kapott volna elég oxigént. Nem tudta, hogy egy fiút, egy lányt, vagy esetleg mindkettőt csekkolta le nemrég, és kezdte rosszul érezni magát. Nem mintha... Ő nem elítélő, vagy ehhez hasonlók, csak a tény maga kis mértékben furcsa volt számára, mert soha sem találkozott még egy olyan sráccal -- srác? --, aki festi a körmét.
-- Miért vannak kifestve a körmeid? -- fecsegte ki végül gondolatait, nem szakította el tekintetét a fiú remegő ujjairól. Ha igazán belegondolt, talán túl nyersen fogalmazott.
-- Én- öhm, én csak szeretem, öhm -- dadogott, miközben lesütötte tekintetét. Az ujjpercei fehérré változtak, és Louis meg tudta mondani, hogy szorította az üveget kezei között.
-- Ez egy kissé fura. -- Nem kíméletlenül vagy faragatlanul, csupán egyszerűen kijelentette, mintha az egyik haverjához beszélt volna.
Habár nem az volt a célja, hogy megbántsa vele a fiú érzelmeit, mert ez pusztán az, amit gondolt; de úgy tűnt a hatása mégis csak ez lett: a srác rágcsálni kezdte alsó ajkát, az arca vörössé változott megint, a szemeit pedig újra lesütötte.
 Aztán felnézett Louisra, és a szemei könnyben fürödtek, de ettől függetlenül küldött neki egy gyenge mosolyt, majd remegve megszólalt:
-- Köszi, hogy mindezt nekem elmondtad, miközben itt ülök előtted, de most mennem kell.

 Louisnak nem kellett volna annyira rosszul éreznie magát, miközben a botladozó fiú után nézett, aki kimenekült az ebédlőből a festett körmeivel és az epres tejével. De mégis, önkéntelenül ekképp tett, mert ő nem akart olyan bunkón hangozni, mint amilyennek sikerült.... Felsóhajtott, végigfutotta az ujjait frufruján.

-- Ki volt az, haver? -- hirtelen hallott meg egy lágy hangot, amely mögötte kérdezett, ezzel felriasztva őt. Felpillantott, hogy lásson dús, fekete hajat és fehér fogsort -- a barátja, Zayn leült oda, ahol még a másik srác pillanatok ezelőtt tartózkodott.
Louis remegve beszívta a levegőt, újra el kezdte piszkálni a kiálló szálakat pólójának végéről:
-- Nem tudom -- felelte.
-- Hát, mindenesetre igazán dögös volt, az biztos.
Louis vállat vont, nem hozta fel a halvány menta színt, amely finoman tündökölt a fiú körmein. Azt sem hozta fel, hogy Zayn soha sem hívott egy srácot dögösnek.
Zayn az összehúzott szemöldökei között egy ránccal és kis, zavarodott mosollyal bámulta őt. Louis úgy tett, mintha ezt nem venné észre.
-- Rendben -- fújta ki a levegőjét Zayn, tettetve, hogy Louis jelenete nem annyira észrevehető, mint amennyire neki jelen pillanatban. -- Szóval, bocsi a hirtelen témaváltásért, de muszáj beszereznem még jó pár tankönyvet. Basszus, nem igaz? Viszont Linek és Niallnek nemsokára itt kéne lenniük. Csak gyorsan meg akartam állni, hogy ezt elmondjam neked.
Louis bólintott, miközben a saját körmeit fikszírozta.

( Louis utolsó órája hétfőn csillagászat volt, amely egy egyszerű és király megoldásnak hangzott, hogy megszerezze a tudományos kreditjét. Ez a pozitív hozzáállása addig tartott, amíg meg nem kellett vennie egy ultradrága teleszkópot, hozzá persze tankönyvet. De most itt van, teszi, amit tennie kell, mert úgy néz ki, hogy szerencséjére a professzora legalább jófej. A tantárgyon aránylag könnyű átmenni, amíg kapcsolatban marad az internetes fórumokkal, és megtanulja, hogyan használja rendesen a planiszférjét**.

 A legtöbb tanuló már becsődült, körülötte csevegtek, miközben ő hátradőlt székében, összefont karokkal a mellkasa előtt, és a kimaradhatatlan semleges kifejezésével arcán. Ez addig tartott, amíg egy göndörhajú fiú lehajtott fejjel be nem botladozott, kimelegedett orcákkal együtt. Az első sorokban foglalt helyet, és Louis érdeklődése újra megjelent.

Egész teste megtelt lelkiismeret-furdalással, amely egy láthatatlan pocsolyát kezdett el alkotni, ahogyan cseppjeivel fulladozásra késztette őt a következő okból: észrevette, hogy a fiú dühöngve kaparja le a körömlakkot körmeiről, ujjai remegtek közben.)

* Egy amerikaiak körében népszerű, rózsaszín, folyékony gyógyszer. Gyomorproblémákra használják.

** Síkban ábrázolt gömbfelület. Pl. földgömb ábrázolása.