x.

 Louis újra éberré vált az érzéstől, amely azért keletkezett, mert Harry a karjai közül kimászott. Azután hallotta csak meg a fuldokláshoz hasonló hangokat, miközben a másik kiürítette a gyomrát.

(Majdnem el is felejtette.)

 Az órára nézett, négy óra tizenötöt világított bele a fáradt szemeibe. Felállt habár; érezte, miként remegett teste a szándéka ellen, és gyorsan követte Harryt a fürdőbe. A térdein talált rá, könnyei a toalett oldalára csöpörögtek, miközben hányt. Louis lefagyott, mielőtt óvatosan közelebb lépett volna. Biztosra akart menni abban, hogy Harry rendben van -- rendben azzal, ha egy szobában tartózkodik vele.
 Mikor egyszer csak úgy érezte, hogy ez oké, a kád szélére ült, amely a toalett mellett volt, és finoman végigfuttatta ujjait Harry tincsein, visszafogva őket a homlokáról. Rosszul érezte ő is magát, de teljesen különböző okokból.
 Harry egy idő után felnézett Louisra, szipogott, és először biztosra ment, hogy képes elég normálisan beszélni, mielőtt megkérdezte volna:
-- Mit csinálsz itt, Lou?
 Louis beharapta az alsó ajkát, hüvelykujját végigfuttatta Harry szájának szélein, amivel letörölt egy kis hányást. Harry egy vicces arcot vágott, mintha próbált volna dönteni azzal kapcsolatban, hogy amit Louis tett, az undorítónak vagy édesnek asszociált éppen.
-- Hát Harry -- beszélt végre Louis, ujjait a pulcsijába törölte. -- Az előző este üzentél nekem, és azt kérted, hogy jöjjek át. -- Harry csupán bólogatott arra, amit Louis magyarázott neki, és a toalett szélén támaszkodott meg fejével. -- És amikor ideértem, részeg voltál -- állította meg magát egy pillanatra. -- Illetve...  mondtál... valamit.
Harry vörössé változott egészen a füléig is.
-- Mit mondtam?
Louis beharapta az ajkát, próbálta a lélegzetét irányítani.
-- Azt mondtad -- kezdte gyengéden --, hogy az ex-barátod ütött téged.

 Harry újrahányt. Könnyeket és sikolyokat okádott ki, karmolta a karjait. Reszketett, a szemeit szorosan összeszorította; a szája nyitva, ahogyan a sírása töltötte meg a levegőt; magába esett, próbált eltűnni, magát kisebbé tenni, ahogyan összehúzódott; remegett, ő kibaszottul remegett.
Louis beharapta az alsó ajkát, jól érezte: a könnyek a saját szemeiben is megjelentek, azután letérdelt, és a karjait Harry köré fonta. Szorosan tartotta a mellkasához, az egyik keze a fejét is, amíg a másik fel- és lefutott a remegő fiú gerincén.
 Harry megint hányt, mindkettejükre, és összefüggéstelen bocsánatkérésekben fakadt ki. Louis elmondta neki, hogy semmi baj: "Semmi baj, Harry, semmi baj, shhh, rendben vagy."
Louis látta őket: az ujjlenyomatait egy személynek, akinek nem kellett volna otthagynia őket.
-- Sajnálom, sajnálom -- motyogta Harry; és úgy rázkódott, mintha telefonkábel egy hibás részét fogta volna meg -- ennek az egyfajta utólökésnek lett az áldozata.
Louis megtört a súlya alatt, de továbbtartotta.
-- Ez rendben van, Harry, rendben van... Nem a te hibád, soha sem volt a tiéd -- állt meg, és emlékeztette magát, hogy legyen erős -- erős Harryért, mert szüksége van rá. -- Gyere -- állt fel Louis, nem tudva, mit tegyen, de gyengéden felhúzta magával Harryt. -- Megfürdünk, oké? És azután elviszlek reggelizni, bárhova, ahova csak szeretnél menni, és beszélni fogsz nekem, oké? -- simította hátra Harry haját. - Oké, Harry? -- ismételte meg. -- Szükségem van rá, hogy beszélj hozzám. -- És Harry bólintott, az ökleit összeszorította Louis pólóján, majd az orrát beletörölte.
-- Oké, most gyere. Hányással vagyunk beborítva, kedves. -- Louis próbált játékosnak hangozni, de az kissé úgy jött ki, mint egy apró zokogás. Beleült a kádba, magára húzta Harryt. Harry próbálta levenni a pólóját, de Louis leállította. -- Magunkon hagyjuk a ruhákat, rendben? Ez nem a legjobb idő a meztelenkedésre.
 Louis a lábujját használta, hogy elcsavarja a csapot, elfordította, szóval így kellemesen és melegen jött ki a víz, mialatt a kis kádban Harry összehúzódott volna a mellkasán; halkan sírt tompa szavakkal és bűzlő lehelettel, mégis Louis közelebb húzta magához. A haján végigfuttatta ujjait, halkan csitítgatta a másikat, miközben körülnézett az összes tusfürdőn, és végre értelmet nyert számára, miért birtokolta mindezeket. Tisztának akarta érezni magát... Tisztának akarta érezni magát újra. Összes sebek és pofonok véres álcái tusfürdőkben bújtak meg, amiktől elviekben jobban kellett volna éreznie magát, hiszen ő csak azt akarta ténylegesen, hogy jobban legyen.

(Ez a hirtelen realizálása: semmi sem puha Harrynek azóta, hisz elzárkózottan és betakartan bújkált -- mindez pedig soha sem volt puha vagy gyengéd számára.)

-- Rendben, mit szólsz a fahéjashoz, jól hangzik ez? -- szipogott Louis, próbálta elpalástolni a hangja remegését, ahogyan kinyúlt az említettért, (érezte a pofont), Harry dereka köré fonta a karjait, és ignorálta, miként a pulcsija nedvesen és kényelmetlenül tapad a testére, majd a lábujjával elzárta a vizet.
-- Megmosom a hajadat, oké? Gondoskodok rólad -- mormogta Louis, egy kis sampont öntve a tenyerébe és beszappanozva azt, mielőtt gyengéden bemasszírozta volna azzal Harry fejbőrét.
Harry meleg és simulékony volt hozzá, és Louis elgondolkozott azon, hogy mennyi ideje próbálkozhatott már kimosni azt a piszkos érzést. Elgondolkozott, mennyi ideje próbálkozhat kidörzsölni a mocskot, hogy újra tisztának érezhesse magát. Mennyi ideje próbálkozott Harry, hogy érezhesse a puhaságot.
 Óvatosan megfogta a poharat, amely a kád sarkán helyezkedett el, és teletöltötte vízzel. Ráöntötte Harry fejére, és kimosta a szappant, közben eltakarta a fiú könnyekkel teli szemeit, amikor mindezt elvégezte.
Mégtöbbet töltött a szappanból kézfejeire, és finoman végigfuttatta ujjait Harry pólója alatt, lágyan végigsúrolta velük egészen a hátáig és mellkasáig is, hogy lemosson bármiféle hányást, amely átázhatott pólójáról a bőrére. És ő csak... Képtelen volt elképzelni valakit, aki mindezt elvette tőle, ezt a szeretetreméltóságot. Nem volt képes elképzelni valakit, aki valaha kifeszítette, a halk esedezései ellenére, képtelen volt látni, miként tudott bárki is a gyengéden kívül máshogyan bánni vele.

(A bőre tejes, a szemei nagyok és a szíve még méretesebb: ki tudná ezt valaha esetleg megrontani?)

 Megrázta a fejét, visszaharapott egy zokogást, miközben a hányást gyorsan lemosta a másikról rendesen, nem zavarkodott sokat a hajával, majd gyengéden megrázta Harryt.
-- Jól vagy, kedves?
Harry kiengedett egy kisebb zokogást, és Louis mellkasa összeszorult, miközben Harry szorosan magához ölelte.
-- Semmi baj, Harry -- mondta Louis lágyan, és hátrafésülte a nedves hajtincseit megint. -- Elviszlek reggelizni most, oké? És beszélgetni fogunk, oké?
Harry bólintott, Louis felsegítette, hagyva, hogy a víz kifolyjon a kádból. Megragadta a legpuhább és legrózsaszínebb törölközőt, amit talált, Harry feje köré csavarta azt, és megszárította a göndör tincseket, mielőtt Harrynek adta volna, majd elmondta neki, hogy menjen el öltözni. Gyorsan kivette a saját törölközőjét a fürdőben lévő kis szekrény alól, és kiválasztotta pár piszkos ruháját, amelyet otthagyott pár napja. Amikor felöltözött, apró figyelmeztetést tett Harry felé, és biztosra ment, hogy a fiú felöltözött-e már, mielőtt kisétált volna.
 Harry az ágya végében ült, nem nézett fel, de az orcái pirosak voltak, és Louis tudta, hogy még mindig sírt, hiszen látta a vállait összeroskadni és mozogni. Louis odasétált hozzá, finoman végigfuttatta a hüvelykujját Harry orcáin, hogy letörölje a könnyeket, és minden mást is, amiket magukban hordoztak.
-- Gyere.

*

Harry elmormogta Louisnak, hol szeretett volna enni, és csendesen odasétáltak. Harry soha sem emelte fel pillantását a talajról, amíg egy-egy menülappal le nem ültek egy szabad boxba -- akkor Harry úgy döntött, soha sem néz fel onnan.
-- Rendelj bármit, amit csak szeretnél, rendben? Nem érdekel, mennyibe kerül.
 Harry bólintott, és beharapta az ajkát. Louis el tudta mondani, miként tartotta vissza a könnyeit.

*

 Miután a pincér felvette a rendeléseiket, Louis jobban kiegyenesedett ültében, keresztül nyúlt az asztalon, és halványan ujjaival megsimította Harry kézhátát. Nagyon sok kérdésére szükségelte a választ.
-- Rossz volt? -- kérdezte Louis halkan, és csupán egy vállvonást kapott vissza. Felsóhajtott. -- Mennyi ideig tartott?
Harry még mindig nem válaszolt, csak begyűrten hagyta alsó ajkát a fogai között, és a szemei az asztal ellen feküdtek.
-- Harry, gyerünk, ez nem az az idő neked, hogy így viselkedj. Bízhatsz bennem, beszélhetsz nekem, rendben? Nem fogom elmondani senkinek, vagy tenni bármit, amit te nem szeretnél, oké? Csak azt akarom, hogy beszélj hozzám, kedves, ez minden.

-- Két év -- mormogta Harry halkan.
-- Két év? -- ösztönözte Louis.
-- Nem láttam őt két éve.
Louis bólintott, hálásan megjegyezte az információt.
-- Hogyan mentél el onnan? -- kérdezte.
Harry élesen beszívta a levegőjét, könnyek csillogtak szemeiben:
-- Csak elhagytam, amint volt rá elég pénzem.
-- Elmesélted bárkinek?
Harry megrázta a fejét, és felemelte az egyik kezét, hogy megtörölje vele az arcát.
-- Miért nem? -- erőltette Louis gyengéden.
-- Ők már tudták.
Louis zavarodottan nézett rá:
-- Hogy érted ezt?
-- Voltak barátaim, mielőtt találkoztam volna vele.
-- Oké -- mondta Louis lágyan.
-- És amikor találkoztam vele -- amikor tizenhat voltam -- azt mondta nekem, hogy nem kéne barátkoznom velük, mert ők nem értik -- állt meg. -- És először nem vettem észre, de ő szép volt, és szép dolgokat vett nekem, tudott vezetni is. De egy nap mérgessé vált, amiért még mindig beszéltem velük, és... Bántott.
-- Miért maradtál vele?
-- Mert bocsánatot kért, vett nekem virágokat, és azt mondta, soha többet nem tudná ezt megtenni, és én csak... Én csak annyira fiatal voltam, és nem ... --  Szünet. -- Nem tudtam. És én csak azokat a kifogásokat ismételtem magamnak, amikben hittem. Mint például azt, amit anya mindig is a nővéremnek ismételgetett régen: amikor a fiúk pimaszak vele, az azért van, mert nagyon kedvelik őt, és én csak, izé... -- szipogott Harry. -- Mert a sebek ugyanúgy néztek ki, amikor keményen megcsókolt, és abbahagytam különbséget tenni. És, és -- dühösen törölte le a könnyeket, amelyek az orcáin folytak volna le --, és ő mindig gondoskodott erről.
-- A barátaim mondogatták, hogy hagyjam el őt, hogy amit csinált az rossz volt, és... És nem tudom, miért nem hallgattam rájuk. Úgy gondoltam pusztán, hogy neki van igaza, hogy ők nem is igazán voltak a barátaim, mert képtelenek voltak látni, milyen jó ember is ő. -- Letörölte az arcát, gyorsan befogadta magába a levegőt, mielőtt folytatta volna. -- Azután szereztünk egy lakást magunknak, és először kellemes volt, hiszen annyira felnőttnek éreztem magamat. De-de akkor elkezdett megérinteni engem, amikor nem akartam, és erre csak annyira mérgessé vált, hogy megütött, amikor próbáltam elmenni. Aztán én csak... Csak realizáltam jó pár év után, hogy ez nem szerelem. Szóval nyitottam egy titkos bankfiókot, és-és a fizetésem felét felraktam rá minden hónapban.
-- Harry -- lehelte Louis. -- Én annyira... Basszus... Én annyira sajnálom. Én-én... Miért nem mondtad el ezt hamarabb?
-- Mert te vagy az első ember, akivel barátságot kötöttem az utóbbi két évben, Louis! Nem akartalak elveszíteni. Nem akarom, hogy elhagyj engem. -- Harry kiadott egy apró, összetört zokogást, és Louis gyorsan odasietett az ő oldalára a kis boxban, odapasszírozta magát mellé.
-- Harry, én nem megyek sehova, megígérem -- fonta köré Louis a karjait, szorosan tartotta magához, mialatt az ujjait is összefűzte a sajátjaival.

(Soha sem fogom a kezemet kicsúszni az ujjaid gravitációjából, megígérem.)

-- Nem gondolod úgy, hogy piszkos vagyok? -- sírt fel Harry, arca pedig ettől ráncossá fordult.
-- Harry, kedves, tiszta vagy már egy jó pár ideje.