ix.

 Louis egy puha paplanba bugyolálta be magát. Liam és Zayn végre úgy döntöttek, hogy kimozdulnak ahelyett, hogy az összes idejüket dugással töltenék a lakásban; szóval az egészet kisajátíthatta magának. Az egyik oldalán volt chipssze és egy liter szóda a másikon, és őszintén, ez volt ő minden ma estére. Ez az az este, amikor magát babusgathatja, és filmeket nézhet, amik bőgésre kényszerítik, és senki sem teheti nevetség tárgyává emiatt.
Louis este, gondolta, ez biztosan állandó ünneppé válhatna.

(Este tizenegy óra volt, amikor kapott egy üzenetet Harrytől.)

Kapva Göndör:)-től: léyg zsi gyeer tá ?

 Louis nem tudta elmagyarázni miért, de aggódás töltötte el a testét. Sietősen a vansába bújt és mindent otthagyva elhagyta a lakást. Az útját kocogva tette meg, a tény ellenére, miszerint valószínűleg ez nem is volt olyan nagy cucc. Louis csak... Ő szereti Harryt, oké?
 Nem kopogott, amikor odaért, helyette csak elfordította a kilincset, és arra eszmélt, hogy már eleve nyitva volt. Ez aggódásra késztette, mert majdhogynem éjfél ütött az óra; Harrynek nem kellett volna nyitva hagynia az ajtaját. Becsúszott az ajtón habár, és az egyetlen, égve hagyott villanyokat találta az égősorok voltak a lakásban, illumináltak a szobával egy finom, elefántcsont színben.
-- Harry? -- hívta gyengéden, kibújva a cipőiből, és bezárta az ajtót utána.
A válasz egy enyhe kuncogásként érkezett, és a zavarodottság ellenére azon kapta magát, hogy kevésbé aggódik. Kissé elmosolyodott, tompán kopogott Harry ajtaján, mielőtt bekukucskált volna.

-- Megta... -- szakította meg magát, amikor meglátta a padlón Harryt, alkoholos üvegek körülvették őt, és a szag megcsapta az arcát, mint egy tehervonat. Louis már elég hosszú ideje nem ivott, tényleg. Szokása volt a haverokkal kiugrani néhány este egy héten, de azon találta magát mostanában, hogy azokat az estéket elcseréli, hogy Harrynél maradhasson, kipróbálva a legújabb desszerteket és rossz romantikus vígjátékokat nézve.
-- Harry, rendben vagy? -- Kissé behajtotta az ajtót maga mögött, habár nem volt biztos miért, és óvatos, halk lépteket tett Harry felé. Harryhez, akinek göndör tincsei a homlokára és nyakára tapadtak, és a bőre egy világos rózsaszínben tündöklött. A szemei üvegesen kongtak az ürességtől, és az ajkai vöröslöttek.
-- Louis, itt vagy! -- kuncogott fel Harry, és kinyújtotta a karjait, egy ölelésre készen, amit Louis körültekintően meg is adott neki.
-- Igen, itt vagyok. Harry, mennyi ideje iszol már? -- kérdezte Louis, csakhogy a következőkben elnevesse magát, amikor Harry arca egész édesen összeráncolódott, és kinyújtotta a kezét.
-- Ilyen sok ideje! -- Hat ujjat tartott fel, és Louis nemigen volt konzisztens aziránt, hogy ez órákat, perceket vagy italokat jelenthettek, de csak úszott az árral.
-- Rendben, kedves -- mondta gyengéden. -- Úgy gondolom, hogy eleget ittál már, nemde? -- Próbálta elvenni az üveget Harrytől, amin jelenleg ügyködött, de Harry lebiggyesztette a száját, és elmozdult tőle.
-- Csak még egyet, Louis. Csak még egyet -- gügyögte, és Louis szemében nagy bűntudattal szerethetővé vált ezáltal. Mindent összevetve, még mindig próbálta elhessegetni ezt az érzést.
-- Harry, nem. Szerintem bőven elég volt már.
Harry újra megrázta a fejét, egy kis hümmögő hangot kreált, és kinyújtotta a nyelvét:
-- Szerintem neked volt bőven elég!
Louis felnevetett, beharapta az ajkát.
-- Gyerünk Harry, csak add ide, oké? Beduglak az ágyba, és reggel elviszlek valahova egy nyammi és zsíros reggelire.
-- Nem akarok reggelit, epres tejet akarok! -- ordította ki Harry, és azután erős kuncogásokban tört ki.
Louisnak muszáj volt beharapnia az egyik orcáját, hogy ne puhuljon el és nevessen ő is. Nem bírta, Harry csak annyira édes volt; és őszintén, Louis soha sem gondolta volna, hogy valaha egy részeg srácot édesnek nevezne -- mégis megtörtént.
-- Nem kaphatsz tejet ivás után, kedves, az nem jó. És ha többet iszol, méginkább másnapos leszel majd.
Harry lebiggyesztette az alsó ajkát és lenézett az üveg nyakára, mélyen felsóhajtott.
-- Hadd igyam meg ezt az egyet, Lou. Hadd fejezzem be ezt, és azután abbahagyom.
Louis mély levegőt vett, és végre bólintott, habár bizonytalanul. Leült a padlóra Harry mellé, és gyengéden Harry egyik orcájához nyomta a hüvelykujját.
-- Rendben, az utolsó.
-- Utolsó -- mormogta halkan, lassan felszippantva a tartalmát belőle.
Ténylegesen lassan itta, a helyzet az. Illetve kis semmiségekről fecsegett és érthetetlenül beszélt Louisnak, amiket pontosan nem értett egyébként sem. Sikerült elkapnia egy pár szót és mondatot, de a többi halandzsa volt.
 A világítás kis árnyékokat vetett Harry arcára habár, és Louis elismerte, hogy Harry még mindig annyira szépen nézett ki, még ha üvegszemű és rágott szájú is. Sokat kuncogott, ez a másik dolog, amit Louis észrevett, és ő csak egyszerűen együtt ült vele, mosolygott bármilyen nonszenszen is kattogott a másik, miközben a pulcsiját piszkálgatta.

 A telefonja rezegni kezdett, és Louis kihalászta a pulcsija zsebéből, hogy válaszoljon az üzenetre, ignorálta bármit is fecsegett neki Harry.

Kapva Zaynie-től: hol vagy?

Küldve Zaynie-nek: harrynél ne aggódj, te és liam érezzétek jól magatokat ;)

Kapva Zaynie-től: ja az ágyadban ;)

 És Louis éppen azon volt , hogy válaszoljon egy egyszerre szellemessel és szarkasztikussal, amikor meghallotta. És amikor ezt tette, ő ténylegesen meghallotta. Hangosan és tisztán, és tökéletesen artikuláltan, mintha Harry gyakorolta volna, miként mondja ki hangosan oly sok ideje. Ez felszívta az összes oxigént a szobából, és ezzel a fullasztó méreggel helyettesítette, amely hidegrázást küldött le Louis gerincén. Sietősen Harryhez fordult, a szemei kigúvadtak, a szíve kalapált, kalapált és kibaszottul kalapált, és ő nem -- kibaszottul remélte, hogy rosszul hallotta.
-- Mi Harry? Mit is mondtál az előbb? -- kérdezte figyelmesen, belül rágta az egyik orcáját, és próbált mély levegőket venni.
 Harry üres szemekkel figyelte Louist, majd pislogott:
-- Ezért ütött az ex-barátom.
Louis óvatosan méregette Harryt. A teste remegett.
-- Ki ütött téged?
-- Az ex-barátom, Mark. Meg is érintett, és utána undorítónak éreztem magamat.
 És Louis -- ő --; Louis. Nem tudta, hogyan érezzen. A vére felforrósodott, és az ökleit összeszorította, de aztán látta Harry arcát, Harry gyönyörű és puha arcát, és ő megenyhültté és szomorúvá vált ettől. Nagyon szomorúvá. Ő csak... Mindent, amit akart tenni, az az, hogy Harryt a saját karjai közé fogja, és megvédje. Ő csak... Hogyan tudná bárki is bántani őt?
-- Ezért szeretem mindezeket a cuccokat! Kedves és szép és tiszta érzelmeket kölcsönöznek nekem -- kuncogott Harry a kezébe. -- És az epres tejtől belül is jól érzem magam!

 Louis nem tudta, mikor kezdett el sírni, de megérezte a könnyeket épphogy kiszivárogni a szemeiből, a mellkasán összegyűlve valahol, hitetlenség és összetört szív alakjában.
Mielőtt feleszmélt, Harry piszkos ujjakkal megtörölte az arcát, részegen mormogott:
-- Ne sírj, Louis! Te is kaphatsz epres tejet, és azután mindketten jól érezhetjük magunkat!
És Louis kibaszottul összetört, mintha újraélte volna a másik legfájdalmasabb pillanatait az életében. Megrázta a fejét, erősen próbálkozott azért, hogy kipasszírozzon egy mosolyt magából.
-- Jól vagyok, Harry, jól vagyok. Jól vagyunk -- hallgattatta el a könnyein keresztül.
Louis Harry köré fonta a karjait, összegubancolta kezével a göndör tincseit, és szorosan magához ölelte.
-- Mire gondolsz, Lou? -- motyogta Harry, a szemhéjai egyre inkább leragadtak,  ezzel együtt ásítozott is. -- Mire gondolsz?
 Harry lassan elaludt, önkéntelenül is jobban Louis mellkasához nyomta magát, és Louis óvatosan lefektette magukat a padlóra. Minden kis semmiséget motyogott, amíg Harry nehéz nem lett a karjaiban, füstszerű lélegzetei gyengéden Louis arcát ütögették. Nem bánta habár.

 Louis némán sírt mindkettejükért azon az estén, mert ez volt az egyetlen, amit tenni tudott.