vii.

Küldve Göndör:)-nek: oh istenem kérlek ments meg annyira undorítóak

Kapva Göndör:)-től: nem jössz át? :)

 Louis szokatlanul hálás volt, amiért Harry nem kérdezett rá. Mert képes egy listát alkotni -- egy listát --, mennyire egészen undorító Liam és Zayn. A megbánása megjelent afelől, hogy otthagyta őket egy kielégítő randit tartani egyedül, gyorsan körbetelítette az érzés, mert ők csak annyira, kibaszottul undik. Egyik percben még csókolóznak, összebújnak és egymáshoz beszélnek, mintha mocskos babák lennének, aztán a másik percben szárazul egymáshoz dörgölőznek, nyögnek és morognak, és kibaszottul fúj. Mindez Louist arra késztette, hogy el akarja vágni a torkát, és beleugorjon egy medencényi kibaszott citromlébe.

 Louis küldött Harrynek egy gyors "úton vagyok"-ot, és nem is gondolta, hogy a két szerelmes madár észrevette, ahogy kisurrant az ajtón.

 A következő dolog, amit realizált, hogy törökülésben ül Harry hálószobájának padlóján, Harry keze a combján terpeszkedett, mialatt hátradőlt és olyan hangosan vihogott, hogy még a szomszédok is meghallhatták.
-- Szörnyű vagy -- mondta Harry metsző ujjak és kuncogások között.
-- Figyelj, tudok mondani valamit, ami szörnyű, oké -- mormogta az orra alatt, és Harry megint csak kuncogott.
-- Tényleg ennyire rosszak? -- kérdezte, a mosolya nyilvánvalóvá vált a hangjában, ahogyan Louis a mutatóujját festette ki.
-- Jézus, igen. Legalább bennem van az illem, hogy a pasijaimat máshova vigyem el. Csupán annyit tesznek, hogy a kanapén összebújnak -- az én kanapémon apropó -- és nyálat cserélnek és... Istenem, valószínűleg éppen most szexelnek rajta -- nyögött fel Louis, és sikerült végigkennie Harry középsőujját körömlakkal.
-- Van barátod akkor? -- érdeklődött Harry, meggondolatlanul majdhogynem, de Louis csak megrázta a fejét.
-- Nem, ebben a pillanatban nem. Az utolsó kapcsolatom egy éve ért véget, és utána csupán úgy döntöttem, hogy egy kis szünetet tartok, tudod? Közös megegyezés alapján fejeztük be, és őszintén, bármikor felhívhatnám valószínűleg, és képesek lennénk úgy csevegni, mint két barát, de tudod. Ő csak nem az a fajta ember volt, akivel hosszútávon el tudtam képzelni magamat.
Louis felnézett, és látta Harryt bólogatni arra, amit magyarázott. Louis a másik kezéért nyúlt, és Harry odamozdította.
-- Szóval mi a helyzet veled, Harry? Barátok, barátnők? -- Louis nem számított arra, hogy Harrynek lenne egy, mert azt mondta, nincs egy barátbarátja sem, de úgy gondolta, neki is meg kéne kérdeznie ezt.
-- Barátok -- válaszolt Harry félénken. -- És nem, semmi jelen pillanatban.

 Louis ennél a kéznél jobban teljesített, a nagyujj igazán jól alakult, minimális festékkel a körömbőrénél, és elismerte, hogy eléggé büszke önmagára.
Önelégülten elmosolyodott, és felnézett Harryre:
-- Semmi gonosz ex vagy bármi más akkor?
A szemük találkozott, ekkor Harry elnézett, azt mormolva:
-- Nem, nem igazán.
 Louis figyelte őt egy percig. Tudta, hogy Harry hazudik valamiről; elgondolkoztatta, hogy talán Harrynek soha sem volt igazán egy barátja ezelőtt, és csak szégyellte, vagy esetleg még mindig próbált túllépni egy exen, és ez egy érzékeny témának számított nála. Nem ásta önmagát mélyebbre habár; nem akarta, hogy Harry kényelmetlenül érezze magát általa.

 De. Most csend állt be. Nem csak a hang csend, de az érzés csend. Az egész Louis bőrét zsibbadásra késztette.

 Szóval talán ez csak azért mondta a következőkben, hogy a levegővételük helyét kitöltse; vagy talán azért, mert úgy gondolta, Harryt boldoggá tenné:
-- Hé, mi lenne, ha most te festenéd ki az én körmeimet, miután megcsináltam a tiédet, oké? Nézzük meg, hogy te ténylegesen annyira jó vagy-e?
Harry szemei felcsillantak, a gödröcskék barlangot ástak maguknak.
--Tényleg?
Louis vállat vont:
-- Igen, miért ne?

 Louis könnyen befejezte az utolsó két körmét Harrynek, egy vigyorral reagált Harry elragadtatásában történő pattogására.
-- Milyen színt szeretnél?
-- Milyen szín nézne ki jól rajtam szerinted? -- kérdezte Louis, majd Harryre nézett a szempillái alól.
 Harry beleharapott az alsó ajkába, azután felállt, hogy ránézzen a több sornyi körömlakkjára, amelyek mind szín és márka szerint koordináltak. Felkapott egy halvány kék színt, és visszaült.
-- Szerintem ez nézne ki jól a legjobban -- ismerte el szégyenlősen, Louis azon kezét fogta meg, amelyet felényújtott, és óvatosan kissé megrázta az üvegcsét. Lecsavarta a tetejét, és maga mellé állította.
-- Miért gondolod úgy, hogy ez nézne ki a legjobban? -- érdeklődött Louis szórakozottan, figyelve Harry arcát, miközben a kisujjának kifestésére koncentrált. A nyugtató érzés rögtön végigsietett Louis testén a hideg fogadtatástól, amit kapott éppen a körmei alatt.
-- Ez olyan szép, mint a szemeid -- mondta Hary egyszerűen.

 Érezte ekkor. Érezte a megállíthatatlan emóciót, amely melegen végigterjedt testén, mint egy apró erdőtűz; és pontosan tudta, mi is az. Harry szép és édes, és csupán pár here ismerte még csak, de felismerte az érzést, habár ellökte magától, mialatt a lakkos ecset gyengéden befestette a körmeit.
-- Igen, tényleg úgy gondolod, hogy annyira szépek? -- mondta csipkelődve, drámaian megrebegtette a szempilláit, amikor Harry felpillantott rá, csakhogy lenézzen újra egy rózsaszín színnel, amely elterjedt az arcán.
Óvatosan bólintott:
-- Öhm, igen. Az volt igazából a legelső dolog, amit észrevettem rajtad.
-- Tényleg? -- rágta Louis az ajkait. Harry máris a másik kezére váltott.
-- Ühümmm, ez a kedvenc színem.
 Louis mosolygott, ignorálta a pirulást, amely egyre inkább ragyogóbbá vált a saját orcáin. Ezt motyogta inkább:
-- Igen, hát az én kedvenc színem a zöld.

(Az érzés felbecsülhetetlen volt, amikor Harry csillogó, csillogó zöld szemekkel és egy sugárzó vigyorgással felnézett rá.)